|
|
A tél időjárását nyomatékosan figyelemmel követőkben bizonyára maradandó nyomokat hagyott az 1999. februári mediterrán ciklon által keltett hóvihar.
Akkor főként a Kisalföldön és az északkeleti megyéinkben tomboló 90-100 km/órás szél a lehullott nagy mennyiségű (a Dunántúlon 20-30, északkeleten 50-70 cm) hóból óriási és országrészek közlekedését megbénító hófúvást eredményezett (2-3 méteres hótorlaszokkal).
Jelen írás azonban egy jóval régebbi hasonló eseményre világít rá, az 1999-es hóvihar ehhez jó bevezető volt.
Majd kétszáz éve, 1816 januárjában semmi nem utalt arra, hogy a hónap végén a XIX. század legkegyetlenebb hóvihara fog következni.
Az időjárási statisztikákban tisztán csak a havi középhőmérsékleteket nézve fel sem tűnne a hóvihar hatása, hisz a hónap javarészt olvadásokkal teli enyhe, ködös időjárással telt.
A Budán mért havi 0,9°C-os havi középérték a hóviharral együtt is 2°C-kal magasabb az akkori idők 165 éves átlagánál.
A korabeli írások, megemlékezések javarészt mezőgazdasági szemszögből születtek, időjárási paramétereket tartalmazó beszámoló csak Budán, a gellérthegyi volt királyi várpalota csillagvizsgáló tornyában íródott.
Az eseményláncolat megidézésének egyetlen forrásanyaga Réthly Antal nagyszabású életműve, jelesül: Időjárási események és elemi csapások Magyarországon 1801-1900-ig.
Szándékom a múltidézés mellett elsősorban eme párját ritkító mű népszerűsítése.
Nos, képzeletben járjunk 1816 januárjának utolsó hetében.
A hónap eddig enyhe, gyakran ködös, a múlt év decemberében esett többfelé vastag hó olvadozik, a hó közepi átmeneti hideg után az idő újból enyhére fordul.
A Duna jege eltűnik, pincéket, mezőket lep el a belvíz, vidéken a gazdák az enyhe időjárás miatt az állatokat a legelőkre terelik, nem utal semmi a közelgő fergetegre.
Ezt – a belvízproblémákat leszámítva – „idillikus” helyzetet törte meg a Kárpát-medencét 27-én megközelítő mediterrán ciklon.
Budán e napon 975 hPa körül mozgott a légnyomás, ám a ciklon centruma több száz kilométerrel keletre Erdély felett húzott el, a Duna-Tisza közi 975 hPa alacsonyabb lehetett az Alföld déli és keleti részén (viszonyításként megemlítendő, hogy az 1999-es ciklonban 990 hPa körül volt a légnyomás).
Tehát minden előzmény nélkül 28-án kezdte éreztetni hatását a ciklon, megindult a havazás és ezzel párhuzamosan viharossá fokozódott az északi szél.
Igazán keményre másnap, 29-én fordult a helyzet, hiszen zömmel a Tiszántúlon és a Duna-Tisza-köze keleti felén (és Erdélyben) tovább erősödött a havazás (50-100 cm közötti volt a leesett hó mennyiség), és orkán erejűvé fokozódott az szél (Budán 75 km/óra körül mozgott a szél sebessége).
A havazás 30-án napközben majd mindenhol elállt, ám a szélvihar az északi vármegyékben csak napközben, délebbre csak másnap, 31-én napközben mérséklődött.
A 30-án éjjel és napközben tomboló szélviharról annyit, hogy Budán is elérte a 90 km/órát a szél sebessége, minden bizonnyal többfelé meghaladhatta a 100 km/órát.
A következmények:
A leeső 50-100 cm közötti hóból a szélvihar 2-3 méteres hótorlaszokat emelt.
A szél ereje önmagában is lakó és gazdasági épületekben nagy kárt tett, az általa emelt hótorlaszok a lakóházak tető magasságáig értek. Gyakran a házakban maradottakat a kéményeken át mentették ki.
Az élővilágban és így az erdőkben komoly károk keletkeztek.
A legborzasztóbb a sokfelé nyílt területre kihajtott haszonállatok (főként juhok és szarvasmarhák) százezreinek pusztulása, és a nyílt területen ragadt sok száz embernek a halála volt.
A szél által beton keményre taposott havon 31-én, a szélvihar elállta után kezdődhetett el az események utáni felocsúdás és a borzalmas károk felmérése.
A leírásból is kitűnik, főként a mezőgazdaság szenvedett nagy kárt, a hó olvadása után erősödő belvízproblémák csak tetézték a bajt.
Így újra teret hódított a természet tombolása által a nyomor.
A szél által összefújt hóhalmok az események mementójaként csak április végén illetve május elején tűntek el!
Szabó József